- Ugyanmár, Diam!- rántotta vissza a karom.
- Légy komoly, Zayn! Nem működne. Nem akarok bújkálni veled.- rántottam ki a kezem az övéből.
- Mondtam már, nem kell.- nézett határozottan a szemembe.
- Gyenge vagy!- jelemtettem ki, mire ő végre lesütötte a szemét.- Ha eddig nem tudtál vele szakítani, most mitől lenne könnyebb?
- Attól... Mert szeretlek.- húzott újra magához.
- Nem hiszek neked.- toltam el ismét magamtól.- Elmegyek.
- Vissza Londonba?- kérdezte könnyelműen.
- Nem.- ráztam meg a fejem.- Visszamegyek Londonba, elköszönni Sashatól, hiszen soha többet nem fogom látni... de aztán... haza megyek. Manchesterbe.- egy könnycsepp jelent meg az arcomon.
- ... Diamond!- szólt utánam.
- A döntésem végleges.- jelentettem ki s már pakoltam is.
***
Sasha
Könnyes szemekkel rohantam végig a nagyváros utcáin. Erősen fújt a szél, szemeimet már csípte az odafagyott könny. Sűrün fordítottam hátra a fejem, ezzel ellenőrizve, hogy nem jön utánam senki. Megkönnyebbülésemre azt a személyt nem vettem észre, kit nem szerettem volna. A hotelhez érve lassítottam s nyugodtabban mentem fel a lakosztályba. Felérve, nekitámaszkodtam az a falnak s testem lecsúsztattam mellette. Leültem a földre s zokogni kezdtem.
- Ne sírj, kár a szép arcodért.
Ilyedségemben szólalni nem bírtam, csak felálltam és szemem valami éles tárgy után kutatott.
- Dan! Te hogy kerültél ide?- kérdeztem félelemmel teli hangon.
- Tudod, ellentétben veled, nem gyalogolok végig az egész városon, hanem inkább beszállok az egyik limómba. És elfelejtetted, hogy nekem is van kulcs a szobádhoz? "Vészhelyzet" esetére?
- Mit... Mit akarsz tőlem?- hangom megremegett s hátrálni kezdtem.
- Ó! Azt hittem, tudod.- nevetett.- Csak felpörgetni a karrieredet.
- Nem, nem fogom újra megtenni.- csóváltam lassan a fejem.
- Tényleg? Ne viccelj!- mosolygott.
Közeledett felém és megfogta a derekamat. Minden erőmet belevetve tiltakoztam, de az ő ereje többszörösen meghaladta az enyémet. Közelebb húzott magához, miközben én csak kapálóztam. Beletúrt a szőke hajamba, de én semmit nem tudtam ellene tenni. Nem vacakolt. A méreg drága ruhát, amit az ő általa fizetett divattervezők csináltattak számomra, egy szempillantás alatt letépte rólam. Már alig tudtam, mi történik, a ruhát kapkodtam vissza magamra, de semmi esélyem nem volt. Minden túl gyorsan történt. A falnak döntött és lerántotta rólam a maradék ruhát. Végre eltávolodott egy kicsit, hogy az egész testemet szemügyre vehesse. Ezt vártam. Habozás nélkül, magassarkúm segítségével ágyékon rúgtam. Ő köpni, nyelni nem tudott és mindkét kezét a fájlaló végtagjára helyezte. Kapva kaptam az alkalmon és gyorsan kotorászni kezdtem Diam éjeliszekrényében. Jól tudtam, hogy ott találni fogok egy fegyvert. Úgy is lett. Az apukájától kapta, aki rendőr volt, mielőtt el nem távozott volna az élők sorából. A remegő kezeimbe vettem a - meglehetősen nehéz - pisztolyt. Lábaim zsibadtak, de én lassan közeledtem a fájdalomtól földön fekvő férfihez.
- Ezt még nagyon megbánod!- ismételgette suttogva s hozzá pár szisszegést is kiadott.
- Nem.- emeltem fel a két kezem, benne a fegyverrel.- Te bánod meg.- ekkor felém fordította a fejét s egyenesen a ravaszba nézett.
- Hah... Meg akarsz ölni?- nevetett fel halkan.- Csak rajta. De... úgysem... bírod megtenni.- nyögdécselt.- Tudod miért? Mert te nem vagy több egy naiv kislánynál.- próbálkozott ekkor felállni.
- Hallgass!- ordítottam rá.- Ha nem vetted volna észre egy fegyvert tartok a fejedhez és egyetlen mozdulatomba kerül és a golyó szétzúzza... az agyadat.
- És ez teljesen... hidegen hagy, hisz úgyse mered megtenni- suttogta.- Sasha, Sasha. Sasha.- sétálta fel s alá.- Mi lenne veled nélkülem? Hm? Ebbe belegondoltál? Nem, ugye? Én a helyedbe nem ölném meg a főnökömet.- nevetett ismét.- Ki fog téged a csúcsra vinni? Ó! Tán' csak nem a popsztár pasid? Harry Styles? Milyen név ez? Ő nem tudja megadni neked, amire szükséged van. Vagy talán a "legjobb barátnőd"?
Azt hittétek, hogy kézen fogva sétáltok majd végig a siker kapujáig? Hát elárulok neked egy titkot, kislány. A sikernek mindig ára van. Hát itt vagyok. Kifizetheted nálam. Elfogadok kézpénzt, kártyád és akár csekket is. De tudod te, hogy mit szeretnék a legjobban. Téged. Az ártatlanságod. A hamvas, tökéletes, páratlan tes...t...e...- szava elakadt és térdre rogyott. A golyó a mellkasába hatolt. Én ledobtam a fegyvert a padlóra. Térdre ereszkedtem. Egy szál fehérneműben ültem a földön. Könnyeim hullani kezdtek. Nem sírtam csak könnyeztem. Szemfestékem elfolyt, így két hatalmas fekete folt ékeskedett a szemeim alatt. Találtam egy eldugott csomag cigit, ígyhát rágyújtottam. Csak ültem a földön és cigiztem, miközben néztem, a tőlem fél méterre fekvő hullát. Életten teste szétnyúlva terült el a hideg padlón. Szinte már vicces volt. Nevetnem kellett. Azok után, amennyi fájdalmat és szenvedést okozott nekem, ez volt a legméltóbb bűntetése. Megérdemelte. Röhögtem rajta. Jó kedvem elszállt, mikor valójában feldolgoztam ennek a súlyát. Akár börtönbe is kerülhetek. Magam elé néztem. A földet figyeltem. Ekkor hallottam, hogy valaki lenyomja a kilincset és kinyitja az ajtót. Magassarkú kopogása, ami erre tart. A vértócsát meglátva, az illető ledobta a szobakulcsot és sietősen közeledett. Én változatlanul csak magam elé bámulok.
- Szervusz, Diamond, korán haza jöttél.- köszöntöttem barátnőmet semleges arccal, rá se nézve.- Mit történt? Összevesztetek Zayn-el?- néztem a padlót.
- T...Te... Te jó... ég! Sasha! Mit... Mit tettél?!- ekkor ránéztem és láttam, hogy egyszerre mindkét szeméből folyik a könny.
- Megöltem.- láttam az arcán a kétségbeesést, és a tehetetlenségét.- Embertöltem.- odasétáltam hozzá és letöröltem a könnyeit.- Nem kell sírni érte. Megérdemelte.- mondtam halkan. Megragadtam az állát és felém fordítottam. Egy idejig ellenkezett, majd rámnézett. Szemei pirosak voltak. Mostmár mást is láttam a tekintetében. Félelmet. Nem csodálkoztam. Úgy éreztem magam, mint egy phszichopata gyilkos. Megrémisztettem. Félt... tőlem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése