10. fejezet - A fellépés

Végre belevethettük magunkat a kék tengerbe. Eképesztően jól szórakoztunk. Csak nevettünk, beszélgettünk és csak jól akartuk érezni magunkat. Nem számított semmi. Nem aggodalmaskodtunk amiatt, hogy akármelyik pillanatban megcsörrenhet Zayn telefonja, a vonal másik végén egy ideges barárnővel. Semmi nem ronthatta el a kedvünket. Csomót fényképeztünk, igaz inkább csak Ő, ezért a legtöbb fotó rólam készült.

 ***

Fáradtan döltem le a hotel szoba ágyára. Lehunytam a szemem és éreztem, hogy Zayn odabújik hozzám. Átkarolt. Fejem a mellkasába nyomtam és éreztem a Gucci parfümje illatát. A szívem hevesen dobogott, de mikor a hajamat félre söpörte és végigsimította ujját a nyakamon, úgyéreztem, hogy szívem ott helyben meg is áll. Felültem az ágyra török ülésben. Zayn is ezt tette.

   -Megígérted, hogy énekelsz nekem valamit.- szólalt meg Ő.

   -Mit énekeljek?

   -Amit szeretnél..

   -Nem jut semmi az eszembe.

   -Láttam a halban egy kis színpadot, és volt ott egy szintetizátor is.

   -Megőrültél?! Nem! Biztos nem!- tiltakoztam.

   -Gyere már! Nincs mitől félned. Nagyon tehetséges vagy.

   -Nem. Nem fogok csak úgy kiállni mindenki elé és énekelni.- makacskodtam tovább.

   -Diam! Bízol bennem?- kérdezte s megfogta a kezem.

   -Ez egy bolond ötlet...

   -Bízol bennem?- erősködött.

   -Igen...- vágtam végül rá.

   -Akkor nem lesz semmi baj. Egész végig ott leszek mögötted és kísérni fogom a szintetizátorral.

   -Rendben.

Lementünk a halba. Az asztaloknál, megszámoltam, összesen nyolc ember ült. Izzadni kezdett a tenyerem. "Gyerünk Diamond, meg tudod csinálni. Ez csak pár ember."- ismételgettem magamban. Felléptünk a színpadra és egyből minden szempár ránk szegeződött. Akkor ugrott be egy probléma forrás.

   -Zayn! Mit játszunk?- fordultam felé.

   -Ismered a Shakespeare's Sister-t?

    -Persze.

    -A Stay jó lesz.

    -Jó.- izgulhattam tovább.

Megköszörültem  a torkom, mély levegőt vettem és belekezdtem...

   -Jó...jó estét mindenkinek!- kezdem bele a publikum üdvözlésébe.- Egy régebbi dalt szeretnénk elénekelni. Valószínű, mindenki ismeri. Remélem teteszeni fog!

                                        
                                   

Csak annyit tudok, hogy tapsoltak. Minden elsötétült körülöttem, a hangok eltompultak és a lábaim már alig bírták el a súlyomat. Pár másodperc után sikerült leküzdenem az utólagos lámpalázamat így hát megálltam a lábamon. Az elmaradhatatlan meghajolás után lementünk a színpadról. Meglepetésemre semmilyen féle letolást nem kaptunk a hotel alkalmazottaiktól, mert engedély nélkül zenéltünk a színpadon. Gondmentesen és megkönnyebbűlten sétáltunk fel a szobához.

   -Gyönyörű hangod van! Nagyon tehetséges vagy!- bókolt Zayn, miközben kinyitotta a szoba ajtaját. Én szóltam egy szót se.- Kéne kezdjél valamit, jelentkezz tehetségkutatóba vagy csak...- gondolkodott el. Megvan!- csendben hallgattam örömszavait.- Ahogy visszaérünk Londonba elviszlek egy stúdióba! Feldolgozunk együtt egy dalt. Amit akarsz.- semleges arccal néztem magam elé. Próbáltam nem odafigyelni, de lehetetlen volt. Zayn úgyviselkedett mint egy izgatott kisgyerek. Mindenegyes kiejtett szó a száján késként vésődött a szívembe. Szavai után be-becsuktam a szemem.- Mi történt? Diam?

   -Sajnálom, Zayn!- szólaltam meg elfolytott hangon.

  -Mit?- nézett rám a legnagyobb aggodalommal, ami... nagyon fájt. Éreztem a kellemetlen kaparást a torkomban, amitől képtelen voltam megszólalni.- Kicsim! Hallasz?

   -Hallak.... Zayn... Ez mind szép és jó de...- folytattam könnyes szemekkel.- De nem lehet. Te is tudod. Semmit. 

    -Miről beszélsz?- nézett a rám kerek szemekkel.

   -Kettőnkről. Nem fog menni. Ez lehetlen. Nagyon kedves vagy, hogy segíteni akarsz valóra válltani az álmom, de pont ez fáj benne. Hogy szeretsz... Én is szeretlek!- mondtam ki rekkedt, síró hangomon.

    - És mi ebbe a probléma?

    - Az, hogy van barátnőd!- kiabáltam a szemébe.

    -Szakítok vele!- simogatta a vállam.

    -Nehogy! Perrie csodálatos lány és nem ezt érdemli. Összetörne ha szakítanál vele. 

    -Rendben van, majd megoldjuk. Nem értem, miért kell ezért sírni.- flegmázott.

    -Hogy te mekkora egy szemétláda vagy!- mondtam s bementem a fürdőbe.

    -Most mi? Miért?- jött utánam.

    -Hagyj békén!- kiabáltam könnyes szemmel.

    -De... De mi a baj? Miért vagyok szemétláda?- emelte fel mindkét kezét. Én nem válaszoltam a kérdésére.

    -Haza akarok menni.- jelentettem ki.