11. fejezet - Bűn

   - Ugyanmár, Diam!- rántotta vissza a karom.
   - Légy komoly, Zayn! Nem működne. Nem akarok bújkálni veled.- rántottam ki a kezem az övéből.
   - Mondtam már, nem kell.- nézett határozottan a szemembe.
   - Gyenge vagy!- jelemtettem ki, mire ő végre lesütötte a szemét.- Ha eddig nem tudtál vele szakítani, most mitől lenne könnyebb?
   - Attól... Mert szeretlek.- húzott újra magához.
   - Nem hiszek neked.- toltam el ismét magamtól.- Elmegyek.
   - Vissza Londonba?- kérdezte könnyelműen.
   - Nem.- ráztam meg a fejem.- Visszamegyek Londonba, elköszönni Sashatól, hiszen soha többet nem fogom látni... de aztán... haza megyek. Manchesterbe.- egy könnycsepp jelent meg az arcomon.
   - ... Diamond!- szólt utánam.
   - A döntésem végleges.- jelentettem ki s már pakoltam is.

***

       Sasha 

   Könnyes szemekkel rohantam végig a nagyváros utcáin. Erősen fújt a szél, szemeimet már csípte az odafagyott könny. Sűrün fordítottam hátra a fejem, ezzel ellenőrizve, hogy nem jön utánam senki. Megkönnyebbülésemre azt a személyt nem vettem észre, kit nem szerettem volna. A hotelhez érve lassítottam s nyugodtabban mentem fel a lakosztályba. Felérve, nekitámaszkodtam az a falnak s testem lecsúsztattam mellette. Leültem a földre s zokogni kezdtem.

   - Ne sírj, kár a szép arcodért.

Ilyedségemben szólalni nem bírtam, csak felálltam és szemem valami éles tárgy után kutatott.

   - Dan! Te hogy kerültél ide?- kérdeztem félelemmel teli hangon.
   - Tudod, ellentétben veled, nem gyalogolok végig az egész városon, hanem inkább beszállok az egyik limómba. És elfelejtetted, hogy nekem is van kulcs a szobádhoz? "Vészhelyzet" esetére?
   - Mit... Mit akarsz tőlem?- hangom megremegett s hátrálni kezdtem.
   - Ó! Azt hittem, tudod.- nevetett.- Csak felpörgetni a karrieredet.
   - Nem, nem fogom újra megtenni.- csóváltam lassan a fejem.
   - Tényleg? Ne viccelj!- mosolygott.

  Közeledett felém és megfogta a derekamat. Minden erőmet belevetve tiltakoztam, de az ő ereje többszörösen meghaladta az enyémet. Közelebb húzott magához, miközben én csak kapálóztam. Beletúrt a szőke hajamba, de én semmit nem tudtam ellene tenni. Nem vacakolt. A méreg drága ruhát, amit az ő általa fizetett divattervezők csináltattak számomra, egy szempillantás alatt letépte rólam. Már alig tudtam, mi történik, a ruhát kapkodtam vissza magamra, de semmi esélyem nem volt. Minden túl gyorsan történt. A falnak döntött és lerántotta rólam a maradék ruhát. Végre eltávolodott egy kicsit, hogy az egész testemet szemügyre vehesse. Ezt vártam. Habozás nélkül, magassarkúm segítségével ágyékon rúgtam. Ő köpni, nyelni nem tudott és mindkét kezét a fájlaló végtagjára helyezte. Kapva kaptam az alkalmon és gyorsan kotorászni kezdtem Diam éjeliszekrényében. Jól tudtam, hogy ott találni fogok egy fegyvert. Úgy is lett. Az apukájától kapta, aki rendőr volt, mielőtt el nem távozott volna az élők sorából. A remegő kezeimbe vettem a - meglehetősen nehéz -  pisztolyt. Lábaim zsibadtak, de én lassan közeledtem a fájdalomtól földön fekvő férfihez.

   - Ezt még nagyon megbánod!- ismételgette suttogva s hozzá pár szisszegést is kiadott.
   - Nem.- emeltem fel a két kezem, benne a fegyverrel.- Te bánod meg.- ekkor felém fordította a fejét s egyenesen a ravaszba nézett.
   - Hah... Meg akarsz ölni?- nevetett fel halkan.- Csak rajta. De... úgysem... bírod megtenni.- nyögdécselt.- Tudod miért? Mert te nem vagy több egy naiv kislánynál.- próbálkozott ekkor felállni.
   - Hallgass!- ordítottam rá.- Ha nem vetted volna észre egy fegyvert tartok a fejedhez és egyetlen mozdulatomba kerül és a golyó szétzúzza... az agyadat.
   - És ez teljesen... hidegen hagy, hisz úgyse mered megtenni- suttogta.- Sasha, Sasha. Sasha.- sétálta fel s alá.- Mi lenne veled nélkülem? Hm? Ebbe belegondoltál? Nem, ugye? Én a helyedbe nem ölném meg a főnökömet.- nevetett ismét.- Ki fog téged a csúcsra vinni? Ó! Tán' csak nem a popsztár pasid? Harry Styles? Milyen név ez? Ő nem tudja megadni neked, amire szükséged van. Vagy talán a "legjobb barátnőd"?
Azt hittétek, hogy kézen fogva sétáltok majd végig a siker kapujáig? Hát elárulok neked egy titkot, kislány. A sikernek mindig ára van. Hát itt vagyok. Kifizetheted nálam. Elfogadok kézpénzt, kártyád és akár csekket is. De tudod te, hogy mit szeretnék a legjobban. Téged. Az ártatlanságod. A hamvas, tökéletes, páratlan tes...t...e...- szava elakadt és térdre rogyott. A golyó a mellkasába hatolt. Én ledobtam a fegyvert a padlóra. Térdre ereszkedtem. Egy szál fehérneműben ültem a földön. Könnyeim hullani kezdtek. Nem sírtam csak könnyeztem. Szemfestékem elfolyt, így két hatalmas fekete folt ékeskedett a szemeim alatt. Találtam egy eldugott csomag cigit, ígyhát rágyújtottam. Csak ültem a földön és cigiztem, miközben néztem, a tőlem fél méterre fekvő hullát. Életten teste szétnyúlva terült el a hideg padlón. Szinte már vicces volt. Nevetnem kellett. Azok után, amennyi fájdalmat és szenvedést okozott nekem, ez volt a legméltóbb bűntetése. Megérdemelte. Röhögtem rajta. Jó kedvem elszállt, mikor valójában feldolgoztam ennek a súlyát. Akár börtönbe is kerülhetek. Magam elé néztem. A földet figyeltem. Ekkor hallottam, hogy valaki lenyomja a kilincset és kinyitja az ajtót. Magassarkú kopogása, ami erre tart. A vértócsát meglátva, az illető ledobta a szobakulcsot és sietősen közeledett. Én változatlanul csak magam elé bámulok.
   - Szervusz, Diamond, korán haza jöttél.- köszöntöttem barátnőmet semleges arccal, rá se nézve.- Mit történt? Összevesztetek Zayn-el?- néztem a padlót.
   - T...Te... Te jó... ég! Sasha! Mit... Mit tettél?!- ekkor ránéztem és láttam, hogy egyszerre mindkét szeméből folyik a könny.
   - Megöltem.- láttam az arcán a kétségbeesést, és a tehetetlenségét.- Embertöltem.- odasétáltam hozzá és letöröltem a könnyeit.- Nem kell sírni érte. Megérdemelte.- mondtam halkan. Megragadtam az állát és felém fordítottam. Egy idejig ellenkezett, majd rámnézett. Szemei pirosak voltak. Mostmár mást is láttam a tekintetében. Félelmet. Nem csodálkoztam. Úgy éreztem magam, mint egy phszichopata gyilkos. Megrémisztettem. Félt... tőlem.

10. fejezet - A fellépés

Végre belevethettük magunkat a kék tengerbe. Eképesztően jól szórakoztunk. Csak nevettünk, beszélgettünk és csak jól akartuk érezni magunkat. Nem számított semmi. Nem aggodalmaskodtunk amiatt, hogy akármelyik pillanatban megcsörrenhet Zayn telefonja, a vonal másik végén egy ideges barárnővel. Semmi nem ronthatta el a kedvünket. Csomót fényképeztünk, igaz inkább csak Ő, ezért a legtöbb fotó rólam készült.

 ***

Fáradtan döltem le a hotel szoba ágyára. Lehunytam a szemem és éreztem, hogy Zayn odabújik hozzám. Átkarolt. Fejem a mellkasába nyomtam és éreztem a Gucci parfümje illatát. A szívem hevesen dobogott, de mikor a hajamat félre söpörte és végigsimította ujját a nyakamon, úgyéreztem, hogy szívem ott helyben meg is áll. Felültem az ágyra török ülésben. Zayn is ezt tette.

   -Megígérted, hogy énekelsz nekem valamit.- szólalt meg Ő.

   -Mit énekeljek?

   -Amit szeretnél..

   -Nem jut semmi az eszembe.

   -Láttam a halban egy kis színpadot, és volt ott egy szintetizátor is.

   -Megőrültél?! Nem! Biztos nem!- tiltakoztam.

   -Gyere már! Nincs mitől félned. Nagyon tehetséges vagy.

   -Nem. Nem fogok csak úgy kiállni mindenki elé és énekelni.- makacskodtam tovább.

   -Diam! Bízol bennem?- kérdezte s megfogta a kezem.

   -Ez egy bolond ötlet...

   -Bízol bennem?- erősködött.

   -Igen...- vágtam végül rá.

   -Akkor nem lesz semmi baj. Egész végig ott leszek mögötted és kísérni fogom a szintetizátorral.

   -Rendben.

Lementünk a halba. Az asztaloknál, megszámoltam, összesen nyolc ember ült. Izzadni kezdett a tenyerem. "Gyerünk Diamond, meg tudod csinálni. Ez csak pár ember."- ismételgettem magamban. Felléptünk a színpadra és egyből minden szempár ránk szegeződött. Akkor ugrott be egy probléma forrás.

   -Zayn! Mit játszunk?- fordultam felé.

   -Ismered a Shakespeare's Sister-t?

    -Persze.

    -A Stay jó lesz.

    -Jó.- izgulhattam tovább.

Megköszörültem  a torkom, mély levegőt vettem és belekezdtem...

   -Jó...jó estét mindenkinek!- kezdem bele a publikum üdvözlésébe.- Egy régebbi dalt szeretnénk elénekelni. Valószínű, mindenki ismeri. Remélem teteszeni fog!

                                        
                                   

Csak annyit tudok, hogy tapsoltak. Minden elsötétült körülöttem, a hangok eltompultak és a lábaim már alig bírták el a súlyomat. Pár másodperc után sikerült leküzdenem az utólagos lámpalázamat így hát megálltam a lábamon. Az elmaradhatatlan meghajolás után lementünk a színpadról. Meglepetésemre semmilyen féle letolást nem kaptunk a hotel alkalmazottaiktól, mert engedély nélkül zenéltünk a színpadon. Gondmentesen és megkönnyebbűlten sétáltunk fel a szobához.

   -Gyönyörű hangod van! Nagyon tehetséges vagy!- bókolt Zayn, miközben kinyitotta a szoba ajtaját. Én szóltam egy szót se.- Kéne kezdjél valamit, jelentkezz tehetségkutatóba vagy csak...- gondolkodott el. Megvan!- csendben hallgattam örömszavait.- Ahogy visszaérünk Londonba elviszlek egy stúdióba! Feldolgozunk együtt egy dalt. Amit akarsz.- semleges arccal néztem magam elé. Próbáltam nem odafigyelni, de lehetetlen volt. Zayn úgyviselkedett mint egy izgatott kisgyerek. Mindenegyes kiejtett szó a száján késként vésődött a szívembe. Szavai után be-becsuktam a szemem.- Mi történt? Diam?

   -Sajnálom, Zayn!- szólaltam meg elfolytott hangon.

  -Mit?- nézett rám a legnagyobb aggodalommal, ami... nagyon fájt. Éreztem a kellemetlen kaparást a torkomban, amitől képtelen voltam megszólalni.- Kicsim! Hallasz?

   -Hallak.... Zayn... Ez mind szép és jó de...- folytattam könnyes szemekkel.- De nem lehet. Te is tudod. Semmit. 

    -Miről beszélsz?- nézett a rám kerek szemekkel.

   -Kettőnkről. Nem fog menni. Ez lehetlen. Nagyon kedves vagy, hogy segíteni akarsz valóra válltani az álmom, de pont ez fáj benne. Hogy szeretsz... Én is szeretlek!- mondtam ki rekkedt, síró hangomon.

    - És mi ebbe a probléma?

    - Az, hogy van barátnőd!- kiabáltam a szemébe.

    -Szakítok vele!- simogatta a vállam.

    -Nehogy! Perrie csodálatos lány és nem ezt érdemli. Összetörne ha szakítanál vele. 

    -Rendben van, majd megoldjuk. Nem értem, miért kell ezért sírni.- flegmázott.

    -Hogy te mekkora egy szemétláda vagy!- mondtam s bementem a fürdőbe.

    -Most mi? Miért?- jött utánam.

    -Hagyj békén!- kiabáltam könnyes szemmel.

    -De... De mi a baj? Miért vagyok szemétláda?- emelte fel mindkét kezét. Én nem válaszoltam a kérdésére.

    -Haza akarok menni.- jelentettem ki.

   

9. fejezet - A Paradicsom

A megbeszéltek alapján, reggel 7-kor kimentem a Dulwich villa elé. Zöld bőröndömet magam után húzva kerestem Zaynt. Kíváncsi voltam, hogy miért ide hívott és miért nem egy vonat-állomásra vagy egy repülőtérre. Pár perc múlva megkaptam a választ. Hajamat megmagyarázhatatlanul gyorsan felkapta a szél és olyan gyorsan kezdett el lobogni, mint még soha. A fejem fölül jött a mesterséges szél áradat. A körülöttem lévő összes fűszál ugyanazt a vad táncot járta, mint a hajam. Hangos propeller forgást hallottam. Mostmár úgyis tudtam, hogy mi van fölöttem a levegőben, hogy nem néztem fel. De végül megtettem, és egy óriási, fekete helikoptert láttam magamelőtt, miközben közelít a föld felé. Az ablakon Zayn hajolt ki, egy levakarhatatlan mosollyal az arcán. Intett hogy lépjek fel az egyfokú lépcsőre, miközben egy másik férfi a bőröndömet próbálta felhúzni a gépbe. Zayn felém nyújtotta mindkét kezét, hogy segíthessen felmászni. Én elfogadtam a hízelgő ajánlatát és egy szempillantáson belül már bent voltam mellette.

   -Mi ez az egész?- érdeklődtem vigyorogva.- Hova megyünk helikopterrel?

   -Gondoltam érdekes lesz egy kis helikopteres kaland.- nevetett.- Te hova szeretnél menni?

   -Nem is tudom...- gondolkodtam el.- Valami tengerpart jól jönne a sok nagy város után.- használtam ki az alkalmat kajánul.

   -El van döntve! Sam, melyik tengerparti város a legalkalmasabb?- fordult oda a pilótához a kérdéssel, úgy mint egy izgatott kisgyerek.
   -Nem is tudom... Penzance-t ajánlanám.- húzta fel a szája szélét.
   -Oda megyünk!- kiáltott fel újra Zayn.
   Az egész utat végig nevettük. Csomó mindent megtudtunk egymásról. Kiderült, hogy Sam teológiát végzett és mégis egy teljesen más szakmát választott. Most helikopter pilóta. Belemélyedtünk a beszélgetésbe, mikor szólt Sam, hogy ott vagyunk. Leszálltunk, kiszedtük a csomagjainkat és elköszöntünk Sam-től. Gyönyörű volt a táj. Egyből láthattuk a tenger hullámjait s ahogy a napsugarak megcsillogtatják  a víz felszínét. Mielőtt elkezdtük volna a szállás keresés "szépségeit", lementünk a tengerpartra körülnézni.


                        

Az ússzással még várnunk kellett egy keveset, hiszen ilyen időpontban még hűvös van, így csak sétáltunk a homokos úton.
   -Zayn...- törtem meg a csendet félénken.- P...Perrie-nek mit mondtál, miért utazol el?
   -Interjú.- kaptam az egyhangú választ.
   -Értem.- lehajtottam a fejem.- Én... Sasha-nak mindent elmondtam.- ekkor a nagy, gyönyörű barna szemeivel rám nézett.- Mindent tud... kettőnkröl.
   -Nincs ezzel semmi baj. Megértem. Legjobb barátnőd. Nem akarsz neki hazudni.
   -Nem haragszol?
   -Dehogyis.- vágta rá.
Szótlanul sétáltunk tovább egymás mellett. Láttam, hogy Zayn néha rám-rám néz. Pár centivel közelebb jött hozzám. Ismét úgy éreztem, mintha lenyeltem volna száz pillangót, akik most a gyomromban röpködnek. A vállaink egy pillanatra összeértek. Mindketten zavarba jöttünk. Kicsit féltem. Az túlzás. Nagyon izgultam. A vak is látta, hogy ő is... habozik. Fél lépni... Pedig tudta jól, hogy most vagy soha. Pár perc múlva... még mindig semmi. Mire vár? Gyerünk!... Semmi. Mégmindig szótlanul sétáltunk és rá se néztünk egymásra. Akkor elhatároztam magam. Mély levegőt vettem... Karom enyhén kinyújtottam, de úgy, hogy biztos legyek abban, hogy Zayn meglátta. A szeme sarkából ránézett a kézfejemre és egy apró mosollyal jutalmazta bátorságom. Ő is, szintén mély levegőt vett és csuklóját megforgatva, a tenyerét óvatosan az enyémbe helyezte. Rámosolyogtam. Ő lassan elhúzta kezét és más pozicíóba helyezte azt. Most összekulcsolt kezekkel mentünk végig a parton.


                 

Fél óra mulva rávettük magunkat, hogy megfelelő alvóhelyet keressünk a következő hat éjszakára. Nem kellett sokat járjunk. Az első jól kinéző hotelben szálltunk meg. Ugyanis igaz, nem volt üresedés, de a recepciós kislánya IMÁDJA a One Directiont és bármit megtenne egy aláírásért. Tehát, egy szó, mint száz, megkaptuk a luxuslakosztályt. Miután kipakoltunk és elhelyezkedtünk lementünk megint a partra úszni egy kicsit.

***

Damn! Damn! Damn! 
What I'd do to have you here, here, here
I wish you were here

Énekeltem szinte magamban kedvenc dalom sorait. Zayn persze így is meghallotta.
   -Itt vagyok.- nézett rám vigyorogva.
   -Hahaha! Nagyon vicces vagy.- gúnyoltam ki humorát.
   -Szeretsz énekelni?- váltotta komolyabbra a szót.
   -Igen.
   -Énekelj még nekem!- kérlelt Ő.
   -Majd máskor.- s legyintettem.

8. fejezet - Édes eggyütlét

Zayn sötérbarna szemeibe néztem, de a színét váltogató fény miatt ez nem őrizte meg varázsát.
   -Itt?- kérdeztem flegmán.
   -Nem.- ezzel megragadta a csuklóm és maga után húzott.
Meglehetősen sietős tempóval haladtunk át a tömegen. Szinte mindenkit félrelökött aki az útjában volt. Én csak próbáltam feltűnéstelenül elsiklani az ízzadt testek mellett. Megálltunk. A vad, színes fényeket nem láttuk már. Sötét volt. Teljes sötétség. Arcát egyáltalán nem láttam, de pontosan tudtam, hogy engem néz. Néz és vár, de tudta, hogy nem fog történni semmi. Mély levegőt vett. Éreztem, hogy szólásra nyitja a száját, de végül meggondolta magát. Küzködött a levegő vétellel. Nem tudott megszólalni.
   -Mi a baj?- kérdeztem mélyen a sötét szemeibe nézve.
   -Cs...cs...csak...csak el kell mondanom valamit.- dadogott.
   -Jó. Nyugodj meg! Elmondhatod.- nyugtattam Zaynt.
Újra mély levegőt vett és lassan kifújta azt.
   -Szeretném, hogyha nem akadnál ki, azon, amin most mondani fogok... Hidd el, nem akartam, hogy így legyen.
   -Csak mondd!- szóltam bíztatóan.
   -Tehát... Emlékszel arra csókra... Azóta nagyon furcsa minden. Érzelmeim vannak... irántad. Ez még nem történt meg velem soha. Ahogy Jade is mondta, nem ez az első ilyen esetem. Többször léptem már félre. Nem vagyok rá büszke, de ami megtörtént, megtörtént. Párról tud Perrie is. Eddig miondig megbocsájtott. Akármit is tettem. Egy csodálatos lány. És én mindig fájdalmat okozok neki. Eddig annak a híve voltam, hogy amiről nem tud az nem fáj. De egyszer mindig fény derül az igazságra. Tudom jól. Már egy ideje csak Perrire koncentrálok. De nem olyan könnyü. Én nem azért csókolózok ismeretlen lányokkal, mert olyan jó megcsalni a barátnőmet. Azért teszem, mert valammi nem működik. Úgy érzem, hogy a kapcsolatunk el van átkozva. Mindig is úgyéreztem, hogy ő jobban szeret, mint én őt. Mostmár tudom is... Perrie volt a mindenem. Egy időben. De aztán minden megváltozott. Mindketten elmentünk turnézni. Egy idejig beszéltünk Skype-on, de az nem helyettesítette az együtt töltött csodálatos perceket. Aztán elhidegültünk egymástól. Szakítani akartunk, de... a menedzsereink nem engedték. Azt mondták, hogy maradjunk még együtt egy keveset, mert a média nagyon felkapta ezt a Zerrie-s témát. Mi szót fogadtunk, hiszen ez volt a legjobb mindkét bandának. Pár hónap múlva én megint szakítani akartam, de közben... Perrie belémszeretett. Ő bevallotta nekem az érzelmeit irántam. De akkor már nem mondhattam neki nemet. Együtt maradtunk. Nagy hiba volt. Reméltem, hogy közben én is belészeretek, de nem így történt... Mikor összebújtunk a fülembe suttogta "szeretlek". Én pedig a szemébe kellett hazudnom azt, hogy "én is"... Aztán kezdtem el csajozni. Legtöbbször rajongókkal. Teljesen érzelem mentesen ment minden. Próbáltam nem beleszeretni  a lányokba. Ez sikerült is. De végül jöttél te. Már akkor tudtam, hogy van benned valami, mikor megismerkedtünk. Valami különleges... Talán a magabiztosság hiányod és az, hogy önmagadat adod. Kimutatod a rossz énedet is és nem szégyenled. Ezt tisztelem. És talán... ezért is... szerettem beléd... Ezt akartam elmondani. Szeretlek!
   -Ö...öö...ö... Örülök, hogy őszínte voltál velem, Zayn!- szólaltam meg én, aki mindeddig lélegzet visszafolytva hallgattam a vallomást.
   -Meg tudsz nekem bocsájtani?- közeledett felém a fiú és arcomra tette a kezeit.
   -Megbocsájtani? Miért kéne? Nem tettél semmi rosszat...- vékonyodott el a hangom.
   -Mi a baj?- ragasztotta  a homlokát az enyémhez.

                                                
   -Nem haragszom rád... Én is érzek irántad... elég sok mindent.
   -De nem szabad... Nem helyes.- csóválta a fejét.
   -Tudom. Mit mondtál az előbb? Amiről nem tud az nem fáj?
   -Igen...- nézett le hirtelen a földre.
   -Tehát...
   -N...nem. Nem lehet.
   -Zayn!
   -Nem!
   -Zayn, csókolj meg!

  

Tökéletes volt. Háromszor csókolóztunk összesen. Ezt nem is lehetett összehasonlítani a többivel. Éreztem valamit, amit a többiben nem. Éreztem, milyen erősen ver a szíve. Csodálatos volt. A gyomromban pillangók ezrei röpködtek. Már szálltam. A felhők felett jártam. A sötétben semmit sem lehetett látni, de ahogy hátra léptem, éreztem, hogy egy ágy van mögöttünk. Zayn hátamra fektetett és fölém mászott. Tehetettlennek éresztem magam, de ugyanakkor élvesztem. Csak folytattuk tovább a csókolózást. Ahogy ajkaink eggyé váltak újra, meg újra... Felbecsülhetetlen érzés volt. Zayn a nadrágom övét akarta kikapcsolni, de én megállítottam.
   -Nem! Még nem!- szóltam rá.
Ő újra rám nézett. Mélyen a szemeimbe. Megnézte jól mindkét szemem, majd a számra öszpontosított. Újra megcsókolt. Csak csókolóztunk és csókolóztunk. Egy örökkévalóság lehetett, de én csak egy röpke pillanatnak éreztem. Mikor ajkaink elszakadtak egymástól felültünk az ágyra egymással szembe.
   -Gyere velem!- mosolygott rám Ő és megfogta a kezemet.
   -Hova?- mosolyogtam vissza.
   -Az mindegy. El. Csak mi ketten. Minél távolabb mindentől és mindenkitől.
   -Most?
   -Most?- kérdezte tőlem, várva, hogy én döntsem el.
   -Akármikor.
   -Akkor most.- húzta ismét mosolyra a szája szélét.
   -De csak egy hetet vagyunk Londonba.
   -Ugyanmár! Sasha nem megy haza, az biztos.
   -Hogy érted?- csodálkoztam.
   -Azok alapján, amit Jade mesélt, a karriere már a csillagokat éri. Addig maradsz itt, amennyit csak akarsz.
   -Lehet. De egyszer haza kell mennem.- hajtottam le a fejem.
   -Van egy ötletem...
Telefoncsörgésre lettünk figyelmesek. Nem engem kerestek. Zayn idegesen felvette a készüléket.
   -Szia... kincsem!- felhúztam a szemöldökömet. Feltételeztem, hogy Perrievel beszél.- Mosdóban. Jó. Jó. Diamot?- nevem hallatára hirtelen felkaptam a fejem.- Nem, nem láttam. Kerestétek? Értem. Rendben. Megyek már, nyugi. Jó, sietek. Puszi neked is!- gyorsan letette.- Nem veszed fel a telefont és mondta Perrie, hogy keresselek meg.
   -Nem veszem fel? De hát...- elővettem a telefonomat a zsebemből és észrevettem, hogy némára van téve.- Tényleg.
   -Jaj, kisgyermekem!- nyomott egy puszit a homlokomra, mintha tényleg az apukám lenne.- Tehát én előre megyek és utánam jössz ki körülbelül öt perc múlva, hogy ne legyen gyanús.- bólintottam egyet.- Most rohanok.
   -És mikor megyünk tehát?- szóltam utána.
   -Van egy ötletem. Holnap reggel 7-kor legyél a Dulwich villa előtt és csomagolj egy hétre elegendő ruhát.
   -Hogy? Egy hét? De... Zayn...- dadogtam hiába, hisz ő  már rég elviharzott.