Sokáig csendben ültünk egymás mellett. Ő még mindig olvasott, én pedig csak néztem ki a fejemből. A csendet én szakítottam meg.
-Te féltél?- érdeklődtem halkan.
Lassan felkapta a fejét és gondolkodott a válaszon. Látszott rajta, hogy meglepődött a kérdésen és kicsit túl sokat gondolkozott, mit mondjon. Szinte egyből lehetett tudni, hogy hazudni fog.
-Nem.- válaszott nyersen. Már nem volt mit mondjak erre, hiszen nem hittem neki. Nem értem, hogy miért nem mondd igazat. És látszik rajta, hogy valami nagyon bántja. Miért nem bízik meg bennem? Miért kell mindig titkolózni? Nem kérdeztem rá. Nem számított. Rendeltem egy cappucinot és egy omlettet. Miközbe jó étvággyal elfogyasztottam, észrevettem, hogy a felhők felett járunk. Gyönyörű. Ez az első alkalom, hogy repülőn vagyok. Ahhoz képest nem félek. Nme szokásom. Oldalba böktem Sashat, hogy nézzen ki az ablakon.
-De szép!
-Az.- értettem eggyet.
Szóltak, hogy hamarosan leszállunk. Mikor a felhők arébb mentek láthattuk Londont felülről. Minden utas kifigyelt az ablakon. Sokan izgatottak voltak a kilátástól, csodálták az épületeket, a Big Ben-t, a London Eye-t és a palotát. Páran már megvoltak szokva a várossal, vagyis akik haza utaztak. Már csak lefelé mentünk. Nemsokára a kerekek már érintették a földet. Kikaptuk a csomagokat és leszállhattunk. Leugrottam a lépcső utolsó fokáról és lélegeztem egy mélyet. A levegő is más volt. Sasha biccentett a fejével, hogy menjünk. Követtem őt, mivel én nem tudtam az utat a hotelhez.
-A szállást mi fizetjük?- érdeklődtem.
-Nem. A cég a modellügynökség tulajdonosájé. Ő állja az egészet.- mondata, de rám se nézett.
-Vagyis a modellügynökség?- kíváncsiskodtam.
-Nem. Dan.- mondta halkan.
-Aki felhívott?
Bólintott egyet s gyorsított a tempón. Mikor megérkeztünk a hotelbe a recepciós hölgy odaszaladt hozzánk és mosolygósan elvette tőlünk a csomagokat. Mondta, hogy foglaljunk helyet és mi engedelmeskedtünk.
-Korábbra vártuk a kisasszonyokat.
-Elnézést a késésért, de a repülő kicsit később indult...- habozott Sasha, miközben a körmét piszkálta.
-Ugyan, semmi gond.- keveskedett a hölgy.- Ne aggódjanak, majd mi felvisszük a csomagokat. Nyugodtan nézzék csak a meg a szobákat.
Felmentünk liftel a legfelsőbb emeletre és a recepción kapott kulccsal kinyitottuk a szoba ajtaját. Óriási volt. Három szobás, két fürdőszobás volt, konyhával ellátva. A harmadik szoba a nappali volt, ahova igyekeztem, hogy lehuppanjak a kanapéra. De nagy meglepetésemre a kanapén már ült valaki. Nem a barátnőm volt az, hanem egy férfi. Megijedtem és sikítani kezdtem. Mikor kicsit megnyudodtam, kérdezni akartam volna, hogy ki ő, mit keres itt és főleg, hogy jutott be ide. Már beszédre nyitottam a számat, mikor egy ismerős hang szólalt meg a hátam mögül.
-Dan!- kiáltott fel Sasha sipító hangon.
-Bébi!- mondta a férfi, aki mindenbizonnyal Dan volt, és ölelésre nyitotta karjait.
-Diam, hadd mutassam be Dant.
Kezet ráztunk. Nagyon furcsa volt a férfi. A túl sok magabiztossága nagyképűvé tette. Biztos a túl sok pénz miatt...
-Lassan mennem kéne.- szólt Dan, elvárva, hogy mondjuk, hogy még maradjon. Sasha nem tűrtőztette magát.
-Máris?- viselkedett egy csöppet fruskául.
-Csak látni akartalak.- mondta háttal nekünk.- Ó, és még valami!
Valamit súgott barátnőm fülébe, de nem tudtam kivenni belőle semmi értelmeset. Dan köszönés nélkül elment, Sasha pedig lefagyott. Mit mondhatott neki? Egyre kíváncsibb lettem. Mikor szóltam Sashanak gyorsan rám nézett és úgytett, mintha mi sem történt volna.Egyre furcsább ez az egész...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése