Reggel van. Az utolsó reggel, mikor így ébredek. Az utolsó alkalom mikor a Sashanak perszonalizált csengőhangjára kelek fel. Minden reggel 8-kor hív, mert tudja, hogy magamtól úgy se bírnék felkelni. És természetesen igaza van. Csipás szemekkel húzom végig újjam telefonom képernyőjén, ezzel megállítva a Little Mix legújabb számát. Valamit nyöszörögtem a telefonba, aztán morcosan letettem. Hogy miért ez az utolsó ilyen reggel? Mert holnaptól talán szétvállnak az útjaink... Sasha kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot. Nemrég benevezett egy versenyre ahol fiatal modelleket keresnek, illetve ha szerencsés vagy fel is fedeznek. Barátnőm szerencsés volt és bekerűlt a majdnem 5000 lányból kiválasztott 3 közé. Mikor megtudta a hírt, éppen velem volt. Láttam, hogy felveszi a telefont és meglepődik, mivel nem ismeri a számot. Egy unott "Halló"-t motyog, majd kb. 10 másdoperc múlva megállíthatatlan sikítozásban tör ki. Aggódóan felkapom a fejem és többször kérdezgetem tőle hogy mi történt. Egy ideig nem válaszol, majd ugyancsak sikítva folytatja "Bekerültem, bekerültem a legjobb 3 közé! ÁÁÁÁÁÁ! Sikerült". Meg voltam döbbenve. Abban a pár másodpercben fogalmam sem volt, mit szóljak az egészhez. Végül arra a döntésre jutottam, bár sokat nem volt időm gondolkodni rajta, hogy én is elkezdek sikítozni. Később, vagyis pár másodperc múlva, miközben a sikítógörcs tartott rájöttem, hogy jól döntöttem, hiszen más reakciót nem nagyon tudtam volna elképzelni. Majd lesz később időnk a sírásra a búcsúzáskor. Sasha anyja rémülten szaladt fel az emeletre pink fürdőköpenyben és világoskék papucsban, hajcsavarókkal és arcpakolással. Barátnőm izgatottan elmesélte az egészet, de be se kellett fejeznie, Mrs. Delevinge egyből ugrálásban és ordibálásban tört ki, pont mint mi. Megölelte lányát és egy óriási csókot nyomott az arcára, így hagyott egy zöld foltot Sasha arcán amit egyből le is törölt. Közben eszembe jutott valami. A telefon... Gyorsan odarohantam az asztalhoz, ahol hagytuk és beleszóltam. "Halló. Itt van még?" Erre egy lekicsínylő "aha" volt a válasz. "Kérem ne haragudjon, csak nagyon örülünk a hírnek." -folytattam. "Azt hallom."-mondta ugyanúgy. "Máris adom vissza Sashat." Ő még folytatta a beszélgetést pár percig, majd odaadta a telefont anyjának. "2 hét múlva Londonban kell legyek. Ott lesz az első fotózás amin hivatalosan is eldöntik, hogy illek-e a kifutóra vagy sem."- modta suttogva. Erre elmosolyodtam és mondtam neki egy bíztató beszédféleséget, majd megöleltem. Azóta eltelt több mint egy hét és vészesen közeledik az elválás napja. Kimásztam az ágyból és a szekrény felé vettem az irányt. Gyorsan felöltöztem és indultam találkozni Sashaval, mert kiderült, hogy valami nagyon fontos megbeszélni valónk van és állítólag örülni fogok neki. Ha nem azt mondja el, hogy végül nem is megy sehova, hanem inkább itt marad velem, nem is érdekel. Persze nem szeretném ezt, mert így élete legnagyobb lehetőségét halasztaná el, de mégse akarom elveszíteni őt. Sétálok a parkban, mikor meglátom. Vigyorog. Jellemző. Nem vagyok meglepődve, hiszen mióta ismerem, vagyis kisiskolás korunk óta soha nem láttam őt még sírni. Sőt, még szomorú sem volt. Sosem tudtam eldönteni, hogy olyan jó élete van, hogy nincs oka búsulni vagy csak ilyen jól leplezi az érzelmeit. Közeledek felé és látom, hogy egy jegyet tart a kezében. Repülő jegyet. Értetlen arcot vágog mire ő csak nevet.
-Mi ez? Repülőjegy Londonba. Sasha, eddig is tudtam, hogy elutazol, nem ért...
-Nyugi, nem vagyok ennyire bolond.
Belenyúl a farzsebébe és elővesz egy ugyanolyan jegyet. Mostmár én is elmosolyodok.
-Ez... Ez az enyém?
-Nem, a legjobb barátnőmé.
-És hogy hívják?- kérdeztem bolondosan.
-Diamond.- nevetett.
-Ó, tényleg? Nekem is ez a nevem.
-Ez esetben... -magához húzta a kezem, szétnyitotta a markom és belenyomta a halványkék apró papírt.
-De...de....de miért?- dadogtam.
-Nem számít. Csak fogadd el.- mosolygott továbbra is.
-Nem lehet. Biztos nagyon drága volt és...
-Mondd utánam: Köszönöm, Sasha.- sóhajtottam egy nagyot és megismételtem előző mondatát. Beletörődtem a sorsomba, nem mintha olyan borzasztóan rossz lett volna. Hiszen pár nap múlva Londonban leszek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése